Több mint két és fél évvel ezelőtt fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, hogy Budapesten ingyenes wifiszolgáltatást kell bevezetni, ám a dolog nem halad előre - írja a Magyar Nemzet. A rendszer bevezetéséért a Főpolgármesteri Hivatal felel, ahol a napilap kérdésére azt mondták, gőzerővel dolgoznak az ügyön.
Jó lehetőséget adnának a wifiszóró állomások telepítésére a sárga segélyhívó oszlopok, amelyekből 2018 végéig 186-ot helyeznek el a fővárosban. Az ingyen wifi jó üzlet is lehet: New Yorkban például magáncégek üzemeltetik, amelyek oszlopaikat hirdetési felületként értékesítik szép bevétellel.
Kapcsolódó
Budapest egyes területen, a legnagyobb tereken, a Nyugati és a Keleti pályaudvar környékén stb. különböző projektek keretében már elérhető ingyenes wifiszolgáltatás. A XIII. kerület nagy területét lefedték, ám a helyi wifit csak az ott lakók használhatják, ha díjmentesen kiváltják az ehhez szükséges partnerkártyát.
A nyitókép forrása: Stocksnap.io
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót