A szakértő emlékeztetett, a jövő héten a Fitch Ratings jelenthet be módosítást Magyarország adósosztályzatára, illetve annak kilátására. Csath Magdolna aláhúzta, nem tudja, hogy ez már most megtörténik-e, de szerinte a hitelminősítő intézet döntésekor figyelembe veszi, hogy Londonban már 5 százalékos magyar gazdasági növekedést várnak, elsősorban az uniós pályázatokkal összefüggő beruházások, valamint az építőipar és a fogyasztás élénkülése miatt - számol be az MTI.
A közgazdász emellett szólt arról is, hogy Magyarország gazdasági adatai nem maradnak el annyival régiós társaitól, mint amennyivel alacsonyabb a hitelminősítői besorolása. (Magyar kamatemelést jósolnak Londonból.)
Kapcsolódó
A Fitch Ratings tavaly május 20-án a nagy nemzetközi hitelminősítők közül elsőként emelte vissza a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást. A cég idén tavasszal változatlan stabil kilátással erősítette meg a devizában és forintban kibocsátott hosszú lejáratú magyar államadósság "BBB mínusz" szintű osztályzatát.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek