Azt gondolom, fontosabb dolgok is lennének, mint az engedélyeink ellenőrzése - mondta háziorvosoknál kezdődött ellenőrzésekről Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos az Mfornak. Mert ha amiatt jönnének, hogy esetleg felmérjék az eszközeinket, mert szeretnének támogatni minket, vagy megkérdeznék, hogy mivel tudnák a prevenciós munkánkat segíteni, annak nagyon örülnék - tette hozzá.

A gyöngyösi háziorvos szerint ő az egészségügyet is felügyelő Pintér Sándor belügyminiszter helyében rengeteg ennél jóval érdemibb érdemibb tennivalót végezne el az egészségügyben. Például biztosan fontosabb lenne „baci-kommandót” felállítania a kórházakban, ahol a látogatási idő után mintát vennének a padlóról, az ágykeretről, az ablakpárkányról, mert elképesztően magas a kórházi fertőzöttség.

Halálos veszély

Ezen kívül az összes érintett beteg pelenkájába is belenézetne, mert ötből háromnál cserélni kéne. Vagy jóval több figyelmet fordítana a betegápolás minőségére, hogy ne adjanak ki úgy beteget a kórházból, hogy tele van felfekvéssel, amit egyetlen szóval sem említenek a zárójelentések, majd rá egy hónapra belehal vérmérgezésbe.

Jelenlegi tudásunk szerint az adminisztrációt fogják átnézni, hogy az engedélyeink rendben vannak-e, az EKG-készülékek tanúsítványa rendelkezésre áll-e. Véleményem szerint természetes, hogy ellenőrzik ezeket, de önmagában az adminisztráció ellenőrzésétől nem lesz jobb az ellátás” – vélekedik Eörsi Dániel budapesti háziorvos.

Javaslatcsomag

Szerinte gyorsan ki kellene építeni egy országos-megyei-járási szinteket tartalmazó, valódi jogosultságokkal rendelkező szakmai vezetői rendszert. Valódi teljesítményfinanszírozásra lenne szükség, mert jelenleg az alapellátási dolgozók bére 98 százalékban az életkoruktól és a praxis méretétől függ, tehát semmi nem ösztönöz a hatékony ellátásra

A lakosságot folyamatosan tájékoztatni kellene a legszélesebb nyilvánosságban két dologról: melyek a sürgősségi ellátást igénylő állapotok, illetve melyek a népegészségügyi szempontból javasolt szűrővizsgálatok.