Januárban 7,2 százalék volt a 12 havi maginfláció, szemben a decemberi 8,0 százalékkal. A nyugdíjasok fogyasztói kosara 7,6 százalékkal drágult az év első hónapjában az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mind az új alapdrágulási indexet, mind pedig a nyugdíjasok inflációs rátáját ma közölte először a KSH.
Amerika komoly figyelmeztetést küldött állampolgárainak.
Az önkéntesség sérül olyankor, ha a díjazás mértéke gátolja az érintettet a szabad választásban.
Miközben a háztartások havi átlagos jövedelme nettó 551,5 ezer forintra emelkedett, a felük maximum 100 ezer forintot költ élelmiszerre.
Szerkesztőink válogatása az elmúlt hét legfontosabb és legolvasottabb híreiből.
A próbaterheléseken is átesett Kalocsa és Paks között megépült átjáró, a két napon át tartó művelethez 20 darab 40 tonnás teherautót vonultatott fel a Duna Aszfalt.
Az összforgalom 67,084 milliárd forintról 46,306 milliárd forintra csökkent a négynapos kereskedés alatt. Összefoglaló.