Újra kinyit a Miskolctapolca Barlangfürdő – közölte a megyei jogú város polgármesteri hivatala az MTI-vel.
A Miskolc Holding Zrt. igazgatósága csütörtökön hagyta jóvá a Barlangfürdő működtetésével kapcsolatos előterjesztést, amelynek értelmében a Barlangfürdő január 26-tól, az éves karbantartást követően ismét nyitva áll a vendégek előtt.
Közölték: Veres Pál, Miskolc polgármestere az igazgatóság tagjaival abban egyezett meg, hogy év közben több alkalommal is áttekintik a Barlangfürdő gazdasági helyzetét, és olyan energetikai fejlesztésekről is tárgyaltak, amelyek megvalósításával hosszú távon biztosítható a város meghatározó turisztikai attrakciójának gazdaságos működtetése.
A városvezető a Barlangfürdő újranyitása apropóján azt is hangsúlyozta, hogy tavasz végére befejeződhet a miskolctapolcai őspark városi nagy projekt, ami még szebbé teszi a Barlangfürdő környezetét is, és még több turistát vonzhat Miskolcra, Miskolctapolcára.
A Barlangfürdőt ezt megelőzően 2022 októberben nyitották újra, akkor a mintegy 30 helyi vállalkozás, köztük szállodák és vendéglátóhelyek üzemeltetői 48 óra alatt több mint 20 millió forint hozzájárulást ajánlottak fel a fürdő újranyitása érdekében. Akkor a Miskolci Fürdő Kft. döntött úgy, hogy a nehéz helyzetre tekintettel bezárja a Barlangfürdőt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak