Miközben a NAV munkatársainak a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2008-ban még csak 31 esetben kellett intézkedniük emiatt, addig idén szeptember végéig már 374 alkalommal akadtak fenn ilyen árukat tartalmazó küldemények az ellenőrzéseken - mondta a lapnak Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.
Tavalyelőtt 111, 2017-ben pedig 264 millió forintnyi hamis gépjárműipari termék behozatalát akadályozta meg a vámhatóság. Ez az összeg csak a harmadik országból az Európai Unióba érkező szállítmányokra vonatkozik, azonban számos esetben az országon belül bukkan hamisítványok nyomára a vámhatóság - írja az MTI.
Kapcsolódó
Korábban közúton próbáltak meg bejuttatni az országba hamis termékeket, ám az elmúlt években már elsősorban a NAV Repülőtéri Igazgatóságán kell intézkedni. Egyébként az EU más országaiban is az internetes kereskedelem és a postaküldemények lettek a hamisítás fő útvonalai.
Magyarországon évente 290 milliárd forint, vagyis az értékesítésből származó bevétel 12,2 százaléka esik ki közvetlenül a hamisított áruk miatt, és ennek tudható be mintegy tízezer hazai munkahely megszűnése is.
Ezt olvasta már? Megszűnik az autópályamatrica-rendszer? - Kiderült a válasz
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek