"A IMF és az (Európai Bizottság) aggodalmát fejezte ki a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének lehetséges korlátozását okozó új jegybanki törvény miatt" - közölte a nemzetközi szervezet a délután kiadott közleményében.
"Tekintettel arra, hogy a kormány nem mutatott hajlandóságot a törény módosításának elhalasztására, így lehetőséget adva annak megvitatására, az EB-IMF delegáció úgy döntött, hogy megszakítja az előkészületi tárgyalásokat" - fogalmazott a szervezet szóvivője.
Az IMF szóvivője ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az IMF - az Európai Bizottsággal szoros együttműködésben - kapcsolatban marad a magyar döntéshozókkal, hogy a "következő lépéseket meghatározzák".
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is