Még a nyáron bevezetik a járulékbefizetések nyomonkövethetőségi rendszerét - jelentette be a Kossuth Rádió Krónika című műsorában Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója. Azt mondta: augusztus 25-ével elindul az a folyamat, hogy a befizetésekről, illetve a szolgálati időről a nyilvántartásaikat közhitelessé teszik, tehát egyeztetik a biztosítottakkal. Először az 1955 és 1959 között születettekkel kapcsolatos eljárás zajlik le, és aztán fokozatosan kiterjesztik a teljes biztosítotti körre.
Mészáros József szerint így az érintettek nem a nyugdíj igénylésekor fognak szembesülni azzal, hogy milyen befizetésük volt a nyugdíjbiztosítás számára, hanem már a tényleges teljesítéskor.
Mint mondta, a munkáltatók 2012 óta teljesített befizetéseit honlapjukon - az ügyfélkapu rendszerén keresztül - a biztosítottak már most is ellenőrizhetik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe