Pénteken nyugaton, északnyugaton lehet néhol zápor, zivatar. Délutántól, estétől a keleti megyék kivételével elszórtan alakul ki eső, zápor, zivatar - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A keleti tájakon általában mérsékelt marad a légmozgás. Éjjel a Dunántúlon, majd napközben a Duna-Tisza-közén az északnyugatira forduló, megélénkülő szél helyenként megerősödhet. Zivatarfelhő környezetében viharos széllökés is lehet.
Kapcsolódó
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között alakul, az ország keleti felén azonban néhol 10 fok alá is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 28 és 33, a Nyugat-Dunántúlon 23, 27 fok között valószínű.
Szombaton a Dunántúlon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt eleinte több órás napsütés valószínű, majd délutántól ott is erősen megnövekszik a felhőzet. Több helyen várható eső, zápor, keleten zivatar is lehet. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton csupán 20, míg keleten még 30 fok körül alakul.
Vasárnap rövid napos időszakok mellett erősen felhős lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor, a Tiszántúlon esetleg zivatar is kialakulhat. Főként az ország keleti tájain jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Az erős északi szelet a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés kísérheti. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul - írja az OMSZ.
A nyitóképen a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium tanulói, forrás: MTI Fotó/Mohai Balázs
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
A MÁV ígéri, 2026-ban tényleg lép az infrastruktúra korszerűsítéséért
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Az Iránytű Intézet szerint kormányváltó a hangulat Magyarországon
