Medvehagymát az állami erdőkben lehet szedni külön engedély nélkül, magánerőkben azonban a tulajdonos hozzájárulása is kell. Természetvédelmi területen egyáltalán nem lehet szedni - mondta Ecsedi István.
ha magáncélra akarunk szedni, akkor naponta fejenként két kilogrammot lehet szedni, ami azért medvehagymából egy elég nagy mennyiség. Ha valaki értékesíteni is szeretné, akkor az erdő tulajdonosától vagy kezelőjétől kell erre engedélyt kérnie. (A Nébih halált okozó fagyasztott zöldségek miatt indított vizsgálatot.)
Kapcsolódó
Veszélyes is lehet a medvehagyma szedése, mert a növény nagyon hasonlít a gyöngyvirág levelére, ami viszont mérgező. Ha azonban az ember időben szedi a medvehagymát - március végétől április végéig -, akkor nincs veszélye - írja az Infostart.
Az összetévesztést úgy is kizárhatjuk, ha megszagoljuk a levelet, mert a medvehagymának erős, fokhagymára emlékeztető illata van, tehát ha az ember időben szedi, akkor már azzal megvédi magát az összetévesztéstől.
- emelte ki Ecsedi István.
A kép forrása: Sefag Zrt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről