Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság honlapján közzétette az Integritási Hatóság Igazgatósági Tagjainak Kiválasztásáért Felelős Alkalmassági Bizottság pozícióinak betöltésével kapcsolatos pályázatot - közölte EUTAF vezetője.
A létrejövő Integritási Hatóság feladata, hogy az uniós pénzügyi támogatások végrehajtását érintően fellépjen a csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzése, felderítése és kijavítása érdekében. A hatóság tovább erősíti az európai uniós költségvetés hatékony és eredményes pénzgazdálkodását, valamint az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét - áll a közleményben.
Az Integritási Hatóság Igazgatósági Tagjainak Kiválasztásáért Felelős Alkalmassági Bizottság a Hatóságtól független véleményező testület, amely többek között részt vesz a hatóság elnöki és elnökhelyettesi tisztségeinek kiválasztásában.
A bizottság pozícióira megfelelő tapasztalattal és érdemekkel rendelkező hazai és nemzetközi szakértők jelentkezését várják.
Tájékoztatás
A cikk „Az új intézményrendszerek kihívásai és az előttünk álló változások az európai integrációban” című projektünk részeként jelent meg az Európai Unió társfinanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság véleményét. Sem a sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé értük.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá