A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Otthon Melege Program keretében meghirdetett Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram esetében a pályázatok benyújtását a dél-alföldi régióban a forrás kimerülése miatt 2014. november 24. napjával határozatlan időre felfüggeszti - közölte a szaktárca. A régióban megvalósítandó beruházásokra pályázatokat benyújtani 2014. november 25-én, 10.00-ig lehetséges.
A pályázatokat, amelyek megfelelnek a pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek az útmutatóban rögzítettek szerint rangsorolják. A befogadható pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban.
A fűtéskorszerűsítési pályázat következő régiós nyitása 2014. november 27-én, 0.00 órától várható, ekkor az észak-magyarországi régió lakosai nyújthatják majd be pályázataikat.
A pályázat keretében minden olyan, a kazáncserével összefüggő tevékenység támogatható, amelynek szén-dioxid-kibocsátás csökkentése számítható, illetve energiamegtakarítást eredményező hatása energetikai számítással és energetikai tanúsítással igazolható. Az elnyerhető állami támogatás lakásonként legfeljebb az elszámolható költség 40 százaléka lehet, de maximum bruttó 650 ezer forint.
Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező, önálló gépészeti egységgel rendelkező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan jelentkezhetnek.
Pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon (http://zfr-kazancsere.hu) keresztül nyújthat be a kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személy, amennyiben ő a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan tulajdoni lapján szereplő tulajdonos.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni