A gazdasági növekedés Varga szerint egyre inkább megteremti annak a lehetőségét, hogy korábbi, elhalasztott bérintézkedések megvalósuljanak. Jövőre A elindul az életpályaprogram a rendvédelmi dolgozóknál, folytatódik a pedagógus béremelés, valamint az egészségügyi dolgozók helyzetét is igyekszünk javítani - fogalmazott a pénzügyér.
Ez lesz a cafeteriával
A cafeteriáról szólva Varga elmondta: abban a körben - kétszázezer forintos határig -, amelyben a dolgozók nyolcvan százaléka kap valamilyen cafeteria szolgáltatást, semmi nem változik jövőre. A kabinet szerint a helyes irány az, hogy a cafeteriánál is készpénz kapjanak a munkavállalók - jegyezte meg a miniszter.
A kétszázezer forint feletti összegeknél kedvező lenne a támogatást célzottan használni, ezért a kormány azt fogja javasolni, hogy azt csak a SZÉP-kártyára lehessen felvenni. A cafeteria fennmarad még, de a felhasználását a gazdaság számára hasznosabb irányba kellene terelni - fogalmazott Varga.
Emberileg megérti Vida IldikótA kitiltási ügyről elmondta: a kormány következetesen és világosan megfogalmazta, mit vár, mit kér az amerikai féltől. Amíg az amerikai fél nem lép ebben az ügyben, addig van egy "lebegő, megalapozatlan vád, de semmi több". Hozzátette: emberileg meg tudja érteni Vida Ildikót, akinek két hetet vett igénybe, mire jelezte az ügyet.
Kezd az ügy abba az irányba menni, mintha az amerikai félnek nem lettek volna az állítása alátámasztására bizonyítékai. Az áfacsalásoknak az országban tapasztalható nagy száma nem lehet indok a kitiltásra, mert az áfacsalásokat Németországban, Svájcban sem tudták teljes egészében visszaszorítani - mondta Varga.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot