Az alapítványok a kezdetek óta - 2014-óta - több mint 6 milliárd forint értékben 1200-nál is több oktatási, tudományos pályázatot támogattak a közlemény szerint.
A tavaly december 31-ei állapot szerint az alapítványok és az általuk alapított gazdasági társaságok 35,46 milliárd forintot magyar állampapírban, 15,7 milliárd forintot bankbetétben, 90,46 milliárd forintot ingatlanban, 83,36 milliárd forintot befektetési jegyben tartanak, 43,54 milliárd forintot pedig vállalati kötvényekbe fektettek be.
Kapcsolódó
Az Optima kiemelte: az alapítványok a rájuk bízott vagyont a tevékenységükre vonatkozó szabályozások miatt nem költhetik el, csak befektethetik, és annak hozamát használhatják fel működésük során.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező