Az nhp és második szakaszában az nhp plusz keretében a programban részt vevő hitelintézetek összesen 1425 milliárd forint összegben kötöttek szerződést mikro-, kis- és középvállalkozásokkal, ezzel a rendelkezésre álló keretösszeg több mint 95 százalékát használták fel.
A kis- és középvállalkozások (kkv) hitelezésében megfigyelt zavarok enyhítése és a gazdasági növekedés elősegítése érdekében az MNB 2013. június 1-jén indította a növekedési hitelprogramot, amelynek első szakaszában, három hónap alatt, 701 milliárd forintnyi hitelszerződés kötöttek. Ezt követően a jegybank 2013 őszén hirdette meg az új hitelek nyújtását előtérbe helyező második szakaszt, amelyben 2015. december végéig volt lehetőség szerződések megkötésére. Ennek eredeti, 500 milliárd forintos induló keretösszegét az MNB a jelentős keresletre tekintettel később 1000 milliárd forintra emelte, majd annak kimerülésekor lehetővé tette az nhp plusz 500 milliárd forintos keretösszegének az felhasználását az nhp második szakaszában. Az így összesen 1500 milliárd forintra nőtt keretösszeg terhére az nhp második szakaszában 1402, az nhp pluszban 23 milliárd forintnyi hitel került a 27 ezer kkv-hoz összesen 46 ezer ügylet keretében.
Az nhp két szakaszának köszönhetően a kkv-hitelállománynak tartós, évi 5-7 százalékos csökkenése nemcsak megállt, de 2015 harmadik negyedévében már 3,5 százalékos növekedésnek indult. Az nhp hatására növekedett a beruházási aktivitás, emelkedett a foglalkoztatottság. Az MNB értékelése szerint a növekedési hitelprogramnak köszönhetően 2014-2015-ben a gazdasági növekedés összesen 1-1,5 százalékponttal lett magasabb.
Az idei év elejétől a bankok piaci hitelezésre való átállását elősegítő növekedéstámogató program részeként indítja el az MNB az nhp harmadik, kivezető szakaszát, amelynek 300-300 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett két pillérében idén január 1-től december 30-ig lehet a hitelszerződéseket megkötni. Az MNB a harmadik szakaszban is a korábbiakhoz hasonló módon biztosít refinanszírozást a hitelintézeteknek, amit azok már csak új beruházásokra hitelezhetik tovább a kkv-knak. A második pillérben a forint refinanszírozási hitelhez - a hosszú lejáratú devizafinanszírozásban megfigyelhető piaci zavarok kezelése érdekében - egy piaci árazású csereügylet is kapcsolódik, ami lehetővé teszi, hogy a hitelintézetek devizában nyújtsanak hitelt a természetes devizafedezettel rendelkező kkv-k számára.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben