A lap hétfői számában megjelent interjúban az államtitkár hozzátette: a kormánypárti módosító javaslatok nagyjából felét támogatta a kormány legutóbbi ülésén. "Ezek döntő részben egyik előirányzatról a másikra történő átcsoportosítást tesznek szükségessé, ezzel tehát a költségvetés tervezett egyenlege nem kerül veszélybe" - mondta Tállai András.
Példaként említette, hogy a kormány támogatja a hatmilliárd forintos, fejezeten belüli átcsoportosítást a Liget Budapest projekt esetében, és egymilliárd forinttal növeli a Budapesti Operettszínház központi dotációját.
Az államtitkár szerint az ellenzéki pártok nem tudtak olyan alternatívával előállni, amely a büdzsé szerkezetét megváltoztatná annak ellenére, hogy az 561 módosító indítvány kilencven százalékát ellenzéki pártok jegyzik.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött