Tegnap egy ügyészségi nyomozó és egy szakértő jelent meg a köztestületnél - erősítette meg a lap információit a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A szakértő ügyészi felügyelettel adatokat gyűjt a karnál, ami a nyomozás része - mondta el Bagoly Bettina. Az ügyben januárig nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
A feljelentést az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára tette azután, hogy a tárca elvégezte a köztestület teljes jogi, pénzügyi átvilágítását. Az akkori jelentések kiértékelése és elemzése során több ponton is bűncselekmény gyanúja merült fel. Az igazságügyi tárca felügyeleti jogkörében eljárva tavaly év végén rendelte el a testület teljes körű átvilágítását, valamint működésének ellenőrzését. Az immár karrá alakult szervezetet ért folyamatos panaszok és sorozatos botrányok miatt pedig a tárca miniszteri biztost rendelt ki a végrehajtói kar mellé.
A Mandiner.hu korábbi információi szerint a kamara működéséről három jelentés - számviteli-gazdasági, jogi és informatikai - készült; a szervezet egyebek mellett több tízmillió forintos éves közgyűléseket tartott, és közel 40 millió forintot költött az egyik kereskedelmi csatornán futó sorozatban való megjelenésre.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett