Karácsony Gergely értelmezése szerint az állami cég egyszerűen elvonja a budapestiek befizetésének jelentős részét. Amit egy budapesti azért fizet, hogy tiszta legyen a környezete, a városa, azt az állami vállalat elkölti másra.
Ezzel érdemben veszélyezteti a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. (FKF) működését, a hulladékszállítás biztonságát - olvasható a bejegyzésben.
Karácsony azt ígéri, hogy szerdán választ kér a kormánytól, hogy a miniszterelnök adott szavát, vagy a Kukaholding vezérigazgatójának levelét tekintsék-r kiindulópontnak.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött