Hat háziorvos írta alá az ügyeleti szerződést Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A KSH adatai alapján mindez azt jelenti, hogy a szakemberek kevesebb mint 2 százaléka bólintott rá az új ügyeleti struktúrára, miközben a rendszer alig több mint egy hét múlva már itt is élesedik - írja az Index.
Április 1-től Borsod-Abaúj-Zemplén megye csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez, Hajdú-Bihar megye, Győr-Moson-Sopron megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye után.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szerint „gondos előkészítő munka zajlott és zajlik, ami a szükséges személyi és tárgyi feltételek kialakítását biztosítja.”
Mint írták: március 20-ig hat háziorvossal kötöttek szerződést, hozzátették ugyanakkor, hogy további ötven szerződéskötés még folyamatban van. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 311 háziorvos praktizál Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, így ez azt jelenti, hogy a területen dolgozó szakemberek kevesebb mint 2 százaléka szerződött eddig.
Alakítsanak pertársaságot az orvosok
Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke azt mondta, több megyében fenyegető leveleket kapnak az orvosok.
A levélben 5 millió forintig terjedő büntetéssel és a praxisjog megszüntetéssel is fenyegetik a háziorvosokat, ha nem írják alá az új ügyeletben a szerződéseket. Ezt a MOK rendkívül veszélyesnek tartja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett