A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint jövőre, egyszeri jelleggel további mintegy 41 milliárd, majd 2019-ben, szintén egyszeri jelleggel, legfeljebb 394 millió forintnak, valamint beépülő jelleggel legfeljebb14,6 milliárd forintnak kell rendelkezésre állnia erre a célra.
A kormány az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) fejlesztésével és üzemeltetésével kapcsolatos többletkiadásokhoz szükséges forrásokról is döntött. Erre az idén legfeljebb 834,8 millió forint, jövőre legfeljebb 141,1 millió, majd 2019-ben beépülő jelleggel legfeljebb 261,4 millió forintos keretnek kell rendelkezésre állnia a költségvetésben.
Kapcsolódó
A kormányhatározat szerint Pintér Sándor belügyminiszternek legfeljebb 92 milliárd forint keretösszeg erejéig kell intézkednie a feladatok ellátása érdekében szükséges kötelezettségvállalások megtételére.
A kormány tavaly augusztusban döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak háromezres létszámbővítéséről. Az országos toborzás szeptember 1-jén kezdődött.
Január 12-én a határvadászképzés első ütemében részt vevő állomány ünnepélyes eskütételén Orbán Viktor miniszterelnök azt hangsúlyozta: a magyar határra nehezedő nyomás a következő években nem fog megszűnni, ezért a határvédelem továbbra is kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági ügy.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat