A VI. és VII. Kerületi Ügyészség szerint "az eljárásban a terhelt jelenlétének biztosítása, továbbá a bizonyítás megnehezítésének, vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében továbbra is indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása".
Bár az ügyészség indítványozta, hogy az ukrán kapitány letartóztatását három hónappal hosszabbítsák meg, a Fővárosi Törvényszék azonban csak egy hónappal, szeptember 30-ig hosszabbított - tudta meg a portál.
A hajóskapitány ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége mellett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folyik eljárás.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Debütált az olcsó áruval operáló boltlánc Magyarországon
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen