A miniszter kérdésre válaszolva azt nem tudta megmondani, hogy mikor érkezik a többi nemzet katonája, mert arról minden tagállam maga dönt. Ugyanakkor elmondta: saját felszerelésükkel vesznek majd részt a magyar katonákkal közös kiképzési és felkészítési feladatokban a Dunántúlon, a bakonyi gyakorlótéren.
Benkő Tibor kiemelte: a jelenlegi helyzet nem indokolja, hogy a keleti országrészben más nemzetek katonái is részt vegyenek a feladatokban.
A honvédelmi miniszter felidézte: Ukrajna határánál már tavaly novemberben megjelentek a kiképzést és gyakorlatot végrehajtó orosz csapatok, így a NATO kidolgozott egy több lépcsőből álló reagáló tervet.
Magyarország már január 17-én felállított egy zászlóalj-harccsoportot, melyet a NATO-nak is felajánlott mint előretolt megerősítő jelenlétet. A magyar katonákból álló, magyar vezetésű harccsoport már február végére elérte a NATO harckész minősítését. Hasonló NATO-erők voltak eddig is a Baltikumban és Lengyelországban - tette hozzá.
Benkő Tibor megjegyezte: most a NATO úgy döntött, hogy az eddigi előretolt jelenlétet átváltják előretolt védelemre, de ez a magyar emberek életében nem jelent változást.
A miniszter kiemelte: Magyarország továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint az országnak ki kell maradnia a háborúból, emberi élet kioltására alkalmas eszközt, fegyvert közvetlenül nem szállíthatnak az országon át és nem lehet légtérzár Ukrajna felett. A szövetség csütörtökön ugyanezt rögzítette: a NATO-nak ki kell maradnia a háborúból és nem lehet légtérzárat létrehozni.
Benkő Tibor kiemelte: cél, hogy a lehető legrövidebb időn belül érjen véget a háború.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit