2019. május 29-én, sötétedés után a Margit híd lábánál összeütközött két hajó. A kisebbik, a Hableány másodpercek alatt elsüllyedt. Összesen 35-en utaztak rajta. Az elsüllyedt Hableányon egy dél-koreai turistacsoport utazott, kétfős magyar személyzettel. Hét embert még aznap este élve sikerült kimenteni a vízből, 27 áldozatot később találtak meg, 1 utas soha nem kerül elő. A Viking kapitányát halálos tömegszerencsétlenség okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával vádolják.
Sógor Zsolt a Hableányt üzemeltető céget képviseli a büntetőperben. Az ügyvéd szerint a Viking kapitányának a tragédia napján tett vallomása mindent elmond a történtekről. "Nem vette észre. Azért, mert nem figyelt. Sajnos ilyen figyelmetlenség előfordul, és van olyan, hogy 28 ember halált okozza, és egy igen nagy kárt" - magyarázta az ATV Híradónak Sógor, aki szerint a kapitány nagyon meg van törve.
A szakértők kimondták, hogy a Viking érte utol a Hableányt, és nem a városnéző hajó keresztezte a szállodahajó útját. Ugyanakkor szerintük mindkét fél részéről helyes volt az útvonal megválasztása.
A Viking kapitányát képviselő ügyvéd azt emelte ki, hogy ebben az esetben radar nélkül nem lehet hajózni a Dunán. A Hableánynak pedig nem volt radarja. Tóth M. Gábor szerint a dél-koreai turistákat szállító városnéző hajónak más okból kifolyólag sem lett volna szabad kifutnia a kikötőből. Bár a hableány hétköznapi értelemben kis hajónak számít, jogi értelemben ugyanolyan nagy, mint a Viking, ezért minimum háromfős személyzettel kellett volna kifutnia. "Ez pedig azt jelenti, hogyha észlelem kapitányként, hogy nem hárman, csak ketten vagyunk, akkor nem futhatok ki" - tette hozzá az ügyvéd.
Szalma Botond, hajózási szakértő azonban kétségbe vonja ennek a ténynek a jelentőségét. Az ATV Híradónak azt mondta: szerinte "marhaság" azt állítani, hogy ha hárman lettek volna, akkor látták volna a hajót. A Mahart korábbi vezetője úgy véli, minden részletet mérlegelni kell a jó döntés meghozatalához. Szalma az általa jelenleg ismert adatok alapján kijelentette: a Viking előzte a Hableányt, ráadásul szabálytalan módon.
Az eljárás májusban folytatódik, a tragédia kétéves évfordulója környékén. Tanúként meghallgatják a dél-koreai túlélőket is, és ügyvédi iroda képviseli az elhunytakat.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat