"Nincs árfolyamcélja a kormánynak és nem is látunk szükségesnek semmilyen beavatkozást" - közölte Gulyás.
Azt, hogy a kormány nem lép, azzal is indokolta, hogy a gyengébb forint egyelőre több a pozitívummal bír a gazdasággal, mint amennyire negatív a hatása. Pontosítva magát azt mondta a miniszter, az biztos, hogy az előnyök és a kedvezőtlen hatások mindenképpen kiegyenlítik egymást.
Erősödött a forint keddre virradóra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon. 8 órakor valamivel 323 forint jegyezték az eurót, míg délelőtt 11 óra körül enyhe gyengüléssel 323,1 forintos euróárfolyamra gyengült a hazai deviza.
A forint mostani gyengülését a török líra válsága okozza nagyrészt.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező