A 2022-es katari labdarúgó világbajnokságon tapasztalható szállásproblémákra tért ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), felhívja a szálláshely-szolgáltató vállalkozások és magánszemélyek figyelmét a sportszerű magatartásra.
A GVH információi szerint egyes piaci szereplők a jövő évi budapesti labdarúgó UEFA Európa Liga döntőjével kapcsolatban a szurkolói szálláshelyek árainak egységes megemelésére, illetve egységesítésére utaló felvetéseket fogalmaztak meg.
A Gazdasági Versenyhivatal információi szerint ez a legnagyobb közösségi platformon található, szálláshely-szolgáltatással foglalkozó zárt internetes csoportokban történik. Az egyik ilyen közösségi média csoport több ezer budapesti szálláshely-szolgáltató tagból áll, így jelentős számú szereplőt érhetnek el.
A csoportban többen is emlékeztettek a budapesti Európa Liga döntő nyomán fellépő plusz 40-44 ezer fős keresletre, ezért javasolták ezen időszakra nézve a normál napi árakat jelentősen megemelni. Ez 4 fő esetén legalább 100-120 euró, 2 fő esetén pedig 60-72 eurós ár lehet.
Ugyanakkor megemlítendő az is, hogy a hozzászólások jelentős többsége szerint az említett árak még így is túlzóan alacsonyak lesznek, ezért a piac további emelést is elbírna. A Gazdasági Versenyhivatal felhívja a figyelmet arra, hogy az összehangolt árrögzítés az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek minősülhet, ha azt a versenytörvény hatálya alá tartozó vállalkozások követik el.
Fontos azonban azt is kiemelni, hogy amennyiben a magánszemély szállásadók is hasonló módon járnak el, úgy a fogyasztók kevésbé, vagy egyáltalán nem piaci árakkal találkozhatnak, amely végső soron a szálláshelyek iránti keresletet is csökkentheti.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat