Ha Magyarországra gázellátása a Bulgárián és Szerbián át haladó vezetéken elakadna, akkor a Gazprom az ide tartó gáz leszállítási pontját áthelyezheti a magyar–szerb határról az ukrajnaira, vagy részben a szlovákiai, illetve az ausztriai határpontokra - írja a Világgazdaság. Persze nem tudni, mennyire lenne kívánatos számára, hogy az egyébként leginkább kézenfekvő, Ukrajnán keresztüli tranzitot válassza, hiszen éppen azért építette meg a Balkáni Áramlatban folytatódó Török Áramlatot, hogy kiiktassa az ukrajnai tranzitot.
Egyébként most sem kizárólag Bulgárián és Szerbián keresztül érkezik az orosz gáz, hiszen a tavaly ősszel kötött új magyar–orosz hosszú távú földgázvásárlási szerződésben rögzített évi 4,5 milliárd köbméterből 3,5 milliárd köbméter jut a szerbiai és egymilliárd az ausztriai leszállítási pontra. Alexander Nikolov bolgár energiaminiszter egyébként jelezte: országa akkor is teljesíti tranzitkötelezettségét, ha országának nem szállít a Gazprom, Kiriakosz Mitsotakisz görög miniszterelnök pedig azt mondta, hogy Görögország segíti a szomszédos Bulgária gázellátását.
Kapcsolódó
Magyarország elvben orosztól eltérő forrásból is juthat földgázhoz, meg is van hozzá az infrastruktúrája. Most is érkezik gáz Horvátország és Szlovákia felől is, idővel pedig nagyobb mennyiség remélhető Románia irányából. Pillanatnyilag azonban nincs mód érdemi nagyságú alternatív többletbeszerzésre megfelelő kínálat és számottevő szabad LNG-import-kapacitás híján.
Egy feltétellel
Az Európai Unió energiaügyekben illetékes miniszterei május 2-án tárgyalnak arról, hogyan teljesítsék azt az orosz elvárást, hogy a jövőben rubelben fizessenek az orosz gázért - írta a Reuters. Ennek teljesítése elvileg sérti a Moszkva ellen hozott uniós szankciókat, ám az Európai Bizottság álláspontja szerint egy feltétellel elfogadható az a megoldás, amit Magyarország is alkalmaz, miszerint a Gazprombanknak euróban fizetnek, amely átváltja rubelre az összegeket, majd rubelben utal a gázt szállító Gazpromnak.
A feltétel az, hogy deklarálniuk kell, hogy a fizetés teljesen megtörtént. Az energiaügyi miniszterek ennél világosabb iránymutatást kérnek.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják