Sokan nem vállalják a régi kazánok javítását, mert az alkatrész előteremtése időigényes, költséges folyamat, és az esetek döntő többségében nem éri meg a befektetett munka. Azonban sok esetben nincs más lehetőség, mert nem engedi meg a jogi környezet, nem tudja a megrendelő előteremteni a kazáncseréhez szükséges anyagi forrásokat, amely akár az 1 millió forintot is elérheti.
A lap szerint a szerelőknek célszerű felhívni a figyelmet, hogy a korszerűsítés fontos, és műszakilag mi lenne a tisztességes és korrekt megoldás. A helyzet felmérése után egyéb alternatívák is felajánlhatók. Például gyűjtőkéményes gázüzemű vízmelegítők helyett a villanybojler. Kisebb, alacsonyabb belmagasságú lakások esetén (30 négyzetméternél kisebb lakóterület) az elektromos fűtés is számításba jöhet.
Itt egy mintapélda
A régi FÉG típusú kazánok felújítása (vegyük példának ezt a készüléket, mert talán ebből van még mindig a legtöbb az országban) is egyre kevésbé megy, bár talán régi készülékek alkatrészellátása terén ez a készülék áll a legjobban. Gázarmatúrát csak és kizárólag felújítottat lehet vásárolni. A lap információi szerint egy utángyártott gázarmatúra 179 ezer forintba kerülne, ha lenne. A felújítottat 35 ezer forintért árulják, azonban csak akkor kaphat bárki, ha visz egy régi alkatrészt. Vízarmatúrát viszont egyáltalán nem lehet kapni (amikor volt, 15 ezer forintért árusították), csak és kizárólag régi készülékekből „bányászható” ki az alkatrész, azonban gumimembránt még árusítanak; párszáz forintos tétel.
Szivattyút még lehet találni a készülékekhez (42 ezer forint). Vezérlőpanelt kapni, 8 ezer–16 ezer forint között mozog az áruk. Leghúzósabb a kazánbetét, melynek ára 50 ezer–80 ezer forint között mozog. Égőtálcát 40 ezer–60 ezer forint között vásárolhatunk egy-egy készülékhez. Végül számoljunk a kisebb alkatrészekre, mint a termoelem, sztemkó , hőmérő, gyújtó kb. 10 ezer–15 ezer forintot. Ha mindent összevetünk, nem kis költség egy régi FÉG kazán teljes felújítása, hiszen csak az alkatrészekért 150 ezer–200 ezer forintot kell fizetnünk. Erre jön rá a munkadíj, ami kb. 100 ezer forintos tétel. Így lesz egy korszerűtlen, ám újnak mondható készülékünk kb. 300 ezer forintért. Sokan azt gondolhatják, hogy nem kell minden egyes alkatrészt kicserélni. Talán abban a pillanatban nem, de egy 30-40 éves készüléknél folyamatosan mennek tönkre az alkatrészek, így pár év alatt biztosan el fogunk jutni a teljes cseréhez.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót