Bár a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának januári ülésén semmit sem változtattak a kamatokon - maradt a 13 százalékos alapkamat. A jegybanki döntés kommentáló közlemény, és Virág Barnabás alelnök tájékoztatója után mégis szélsebesen emelkedni kezdett a forint árfolyama.
A magyar fizetőeszköz az euróval szemben 390,6-ig erősödött hirtelen, amire 2022 júniusa óta nem volt példa, később pedig már a 390-es szint alá ért
- írja a Bank360.hu
![](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202301/orig/image1674580794.png/900/)
A forint hirtelen nagy erősödésének hatására a dollár a 360-as lélektani határ alá került, ami utoljára 2022 májusában fordult elő.
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a monetáris tanács ülése után tartott tájékoztatójában hangsúlyozta: az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Bár az infláció mérséklődésére számítanak, több tényező is ezt segíti majd elő, enyhítés a monetáris kondíciókban egyelőre nem lesz.
A piacot a leginkább az foglalkoztatja, meddig tartja fenn a jegybank az egynapos betéti tenderek 18 százalékos kamatszintjét, ami jelenleg az irányadó kamatnak számít. Ennek csökkentése addig nem várható, amíg Magyarország kockázati megítélése trendszerűen nem kezd javulni - közölte az alelnök.
Ennek egyik kulcsa lehet az uniós források tényleges lehívásának engedélyezése.
Az infláció 25 százalék fölötti tetőzésére számítanak az MNB-ben, de az áremelkedés üteme csökkenni fog, mivel az enyhe tél miatt mérséklődnek az energiaárak és a fogyasztás is. Az élelmiszerárak növekedése is lassulhat, a kereslet is kezd csökkenni az egyre drágább élelmiszerek iránt. Emellett a jegybank bízik abban, hogy Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatai is segítenek kordában tartani az árakat – derül ki a Bank360.hu tudósításából.
Új fejlemény, hogy a bankok kötelező tartalékrátáját áprilistól a jelenlegi 5-ről 10 százalékosra emeli az MNB.
Ez tovább szűkítheti a likviditást a piacon. Mindennek ellenére a jelenlegi technikai recesszió dacára 2023 egészében GDP-növekedést vár a jegybank. A folyó fizetési mérleg is javulni fog, vannak már erre utaló jelek, és további jó hír, hogy az állampapír-hozamok is csökkentek október óta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)