Mivel a munkanélküliség nyáron átlépte a 400 ezer fős "lélektani határt", a Fidesz - korábbi javaslatának megfelelően - azt javasolja a kormánynak, hogy csökkentse az iparűzési adót és a tb- járulékot 29 százalékról 24 százalékra, és törölje el az egészségügyi hozzájárulást - mondta a politikus. Varga hozzátette: a Fidesz javasolja, hogy az első parlamenti ülésen visszamenőleges hatállyal módosítsák azt a jogszabályt, amely 17 százalékkal emelné szeptember 1-jétől a természetbeli juttatások adóterhét. Varga szerint érdemben - legalább 12-15 forinttal - kellene csökkenteni a gázolaj és a benzin árát, és itt lenne az ideje, hogy a kormány megállapodjon a fuvarozók érdekképviseletével is. Mint mondta, az Eurostat megállapítása szerint az uniós és a leendő tagországok közül Magyarországon a legmagasabb az üzemanyag ára, ami súlyos kiesést jelent a költségvetés számára. Szakértői becslések szerint csak Ukrajna viszonylatában 22 milliárd forintos bevételkiesést jelent, hogy a fuvarozók, az autósok nem Magyarországon tankolnak - tette hozzá a Fidesz szakpolitikusa. "Ha a kormány annyit foglalkozna a gazdaság problémáival, mint a Fidesszel, akkor sokkal előrébb tartanánk", így talán esély lenne arra, hogy 2010-ben be lehessen vezetni az eurót, hogy csökkenjen a munkanélküliség és az államadósság - jegyezte meg Varga Mihály, aki szerint az intézkedéseket már a következő napokban elő lehetne készíteni. A politikus arra a kérdésre válaszolva, mi a véleménye a következő költségvetés előkészítéséről, kijelentette: attól tart, hogy ez a költségvetés is úgy jár, mint a tavalyi, vagyis köszönő viszonyban sem lesz azzal, amit majd a parlament elfogad.