A jobbra tartásra figyelmeztető táblák hatásairól szóló cikkünk után - amelyből kiderült, hogy a helyzeten nem sokat javítottak - több olvasói levelet kaptunk, amelyben az autósok a külső sávok rossz állapotával magyarázzák, hogy nem húzódnak jobbra. Az úthibák és nyomvályúk - szerintük - nem csak az M7 Székesfehérvár és Budapest közötti szakaszán bosszantják a közlekedőket, de például a Balaton irányába és az M1-esen is.
Megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy az elmúlt években hányszor végeztek állagmegóvó útfelújítás a gyorsforgalmi utakon és hogyan ellenőrzik a hálózatot.
A cég pontos számokat nem közölt, azt azonban elmondták, hogy autópályák esetén az új pályaszerkezetnél 20 éves élettartammal számolnak, burkolat felújítás esetén általában 15, ritkábban 10 év. Az időtartam nagyban függ a tervezési forgalomtól, amelyet pedig a járműosztályok alapján számítanak. Ahol a terhelés ezt megkívánja, ott ellenállóbb aszfaltkeveréket használnak.
Ennek hatékonyságát minden autós tesztelheti, aki használja az autópályákat. A Magyar Közút egyébként - kötelezettségeinek eleget téve - naponta kétszer végez ellenőrzést és évente minősítik a burkolatot. A felújításokat részletesebb, eseti felülvizsgálatok és tervezés előzik meg.
Az egyéni okoktól függetlenül a jobbra tartás elmulasztása komoly probléma, balesetveszélyes és csökkenti az autópályák áteresztőképességét. A Magyar Közút a táblák kihelyezése óta pont a nagyobb forgalmú időszakokban nem tapasztalt javulást. Ez nem is csoda, hiszen hiába a mindent látó szupertraffipaxok, ezt a kihágást nem képesek dokumentálni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat