Fekete Tibor konkrét számok említése nélkül elmondta, hogy exponenciális növekedés tapasztalható mérésük szerint a magyar termékek iránt, ugyanakkor erősebb a növekedés a keleti országrészben. A növekedéssel meglátása szerint az élelmiszer-biztonság is nő Magyarországon, mert a hazai szabályozások sokkal erősebbek, mint az európai uniós előírások.
A kiváló minőségű és biztonságos magyar élelmiszerek népszerűsítéséért és a partnerek tevékenységének megismeréséért indított rally harmadik helyszínén a vezérigazgató kitért arra is, hogy a vállalatnak országszerte 85 településen 152 üzlete van, ahol 1750 embert foglalkoztatnak. Tavaly 22 millió vásárlójuk volt, s elindítottak egy üzletmegújítási programot, hogy minél jobban ki tudják elégíteni a megváltozott fogyasztói igényű vásárlók elvárásait.
Kapcsolódó
Rédei István, a Coop Hungary Zrt. igazgatóságának tagja arról beszélt, hogy azon dolgoznak, hogy a versenyképességüket biztosítani tudják. A csoporton belül a legdinamikusabban fejlődő vállalat a Coop Szolnok Zrt.
Lipovits Szilárd, Győr megyei jogú város jegyzője azt emelte ki, hogy a hazai termékek népszerűsítése az önkormányzat egyik kiemelt feladata. Ezért indult el a Védd a helyit, vedd a kisalföldit nevű kampány, ahol minden héten hazai termelők kínálják portékáikat a piacon, illetve ezért újítják meg a Vásárcsarnokot is közel kétmilliárd forintból, hogy teret tudjanak biztosítani a hazai kereskedőknek.
A szervezők tájékoztatása szerint a Coop Rally nyolc állomásból áll, s közel száz élelmiszeripari, kiskereskedelmi és szolgáltató cég mintegy 105 autója vesz részt a kétnapos népszerűsítő programon.
Képünk forrása: Napi.hu
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat