Több javaslatot is kidolgozott az idei érettségi vizsgák lebonyolításával kapcsolatban a köznevelési államtitkárság egyik tanácsadó szerve, az Országos Diáktanács (ODT), de a kormányt ez nem nagyon érdekelte - derült ki abból a levélből, amit az ODT eljuttatott a Népszavához. Mint írták, javaslataikat ugyan meghallgatták a kormány képviselői, de úgy látják, azokat nem veszik figyelembe.
Javaslatcsomagjuk öt pontból áll:
- szeretnék, hogy az idei érettségiknek ne legyen feltétele az 50 óra közösségi szolgálat, mert a járvány miatt ezt nehezebb teljesíteni, mint korábban;
- az emelt szintű vizsgák esetében azt javasolják, hogy azokat saját intézményeikben írhassák meg a diákok, ne kelljen más iskolákba utazniuk;
- fontosnak tartanák azt is, hogy a pedagógusok előrébb kerüljenek az oltási tervben, hiszen naponta akár több száz emberrel is érintkezhetnek;
- azt is kérik, hogy mindenki számára, akik korábban végeztek, legyen ingyenes az újra érettségizés lehetősége, illetve a pluszpontok rendszerében ne csak a komplex nyelvvizsgák érjenek többletpontokat;
- kérik azt is, hogy honorálják, ha valaki a nyelvvizsga egyik - vagy az írásbeli vagy a szóbeli - részét teljesítette sikeresen.
Legolvasottabb

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Hason landolt egy magyar repülő a reptéren, most hozták nyilvánosságra az incidenst

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Már tisztán látni, hogyan fog elszállni az olaj ára az Irán-Izrael háború miatt

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

Az államkincstári kamatok elveszítésével riogatnak, de ez csalás

Több járatát is felfüggeszti a Wizz Air

Felrobbantottak egy pénzautomatát, a detonáció a bank épületét is megrongálta
