Banai Péter Benő hozzátette, a költségvetés azzal kalkulál, hogy fennmarad a viszonylag alacsony olajárszint 1-2 évig, ami kedvező a nyersanyag-importőr magyar gazdaságnak. Megjegyezte, a 205 milliárd forintos tartalék érdemben nagyobb, mint a 2015-ös és megelőző évek tartalékai, hogy a tavaszi-nyár eleji elfogadás esetén is "ki lehessen védeni" az előre nem látható folyamatokat.
Az államtitkár reménye szerint 2018-ra 70 százalék alá csökken az államadósság az idei 74,5 százalékról.
Legolvasottabb
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy