A kormánynak "a hagyományos kínai gyógyászat területén oklevéllel rendelkező személy által végezhető egészségügyi tevékenység engedélyezésére vonatkozó szabályokról szóló" rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg.
A kérelemnek tartalmaznia kell - egyebek mellett - a kérelmező személyazonosságát és állampolgárságát, azt, hogy magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, továbbá hiteles magyar fordítást a tanulmánya időtartamáról, illetve a bizonyítvány vagy oklevél megszerzése érdekében előírt tanulmányi követelmények sikeres teljesítéséről.
Az ÁEEK a kérelmet és a benyújtott dokumentációt elküldi az Egészségügyi Tudományos Tanács Elnöksége által létrehozott bizottság részére.
Az ÁEEK a kérelem szerinti tevékenység végzésére feljogosító engedélyt legfeljebb 5 éves - az engedélyezni kért tevékenység végzése szempontjából releváns szakmai tapasztalat hiányában legfeljebb 2 éves - időtartamra adhatja ki.
Az engedély újabb, legfeljebb 5 éves időtartamra akkor újítható meg, ha a kérelmező az engedély szerinti egészségügyi tevékenységet az engedélyben meghatározott időtartam alatt összességében annak legalább kétharmada idejéig, önállóan gyakorolta.
Az engedélyek 2018 első napjától kérhetők.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek