A korábban ismert tényeket visszhangozva a kormány mai ülése után Giró-Szász András kormányszóvivő bejelentette, hogy az önkormányzatok adósságkonszolidációja keretében az ötezer főnél kisebb lakosú települések teljes adósságállományát még idén átvállalja az állam. Ez 1673 település 97 milliárdos adósságát jelenti. Az ötezer főnél magasabb lélekszámú nagyjából 300 város kitettségét pedig attól függően kezdik felszámolni, hogy az adott önkormányzat egy főre eső iparűzési adóbevétele mennyi pénzt jelent, így az adósság 40-50-60-70 százaléka csordogálhat majd át az államkasszából. A kormányszóvivő azt a korábbi, Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett tényt is megismételte, hogy a kormány ezen döntése nem terheli a központi költségvetést.
Az adósságkonszolidációt a Belügyminisztérium koordinációja mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium fogja végrehajtani a miniszterelnökséget vezető államtitkársággal karöltve. A teljes folyamat az Állami Adósságkezelő Központ közreműködésével a jövő év első feléig gyakorlatilag lezárul. Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, első lépésben az önkormányzatokkal egyeztetnek, ezt követően kerül csak sor a bankokkal történő megállapodásokra.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött