Ismét országos pedagógussztrájkot szervezett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Civil szervezetek, diákok és szülők mentek ki nem csak Budapesten, hanem az ország több városában is az utcákra, hogy felhívják a figyelmet az oktatás problémáira.
A mai sztrájknapon sok ezer pedagógus teszi le a munkát, gördülősztrájkot hirdettünk – mondta PDSZ ügyvivője Nagy Erzsébet a Margit hídon tartott sajtótájékoztatón.
A következő országos egységes sztrájknap pedig november 18-a lesz
– jelentette be a szakszervezeti vezető.
Az is elmondta, hogy egyeztetésre hívta a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit november 7-re a közoktatásért felelős államtitkár.
November 22-én, a Magyar Közoktatás Napján a tanárok demokráciaórákat tartanak a diákoknak, erről már Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke beszélt. És kiemelte:
november 26-án, szombaton a Kossuth téren valódi nemzeti konzultációt tartanak az oktatás ügyéről.
A Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviseletében azt mondta, élőlánccal veszik körbe sokan az egész várost, hogy kifejezzék a szolidaritásukat az oktatásban dolgozókért. Már a civil mozgalmak mellett a szakszervezetek, a diákok és a szülők is közösen demonstrálnak az oktatásért. Kiemelte: nem hagyják abba a küzdelmet, folytatják a tiltakozást, az engedetlenséget. A mai nap kiemelkedő az oktatásügyi tiltakozássorozatban, hiszen országos sztrájkot hirdettek, főleg azért, mert pedagógusok sztrájkjogát még mindig nem állították helyre.
Azt szeretnék elérni, hogy csökkenjenek a diákterhek, ne legyen elképesztően központosított az oktatás rendszere, legyen szabadság és szabad tankönyvválasztás az oktatásban – mondta Pirint Gergő, az Egységes Diákfront részéről. Nyolc vidéki városban vannak jelen, 61 vidéki demonstrációt szerveztek. Tejesen önállóan Szegeden, Debrecenben és Pécsen működnek már önálló szervezeteik – tette hozzá a diákszervezet képviselője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben