Szeptemberben szezonális kiigazítással 0,5 százalékkal emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban, az augusztusi 0,7 százalékos és a júliusi 1,0 százalékos havi emelkedés után. A szeptemberi 0,5 százalékos havi növekedés az idén a legkisebb volt, és kilenc hónapja is a legkisebb a tavaly decemberi 0,3 százalékos havi növekedés után derül ki az MTI által összefoglalt jelentésből.
Elemzők a ténylegesnél nagyobb, az előzőnél kisebb mértékű, 0,6 százalékos havi áremelkedést vártak szeptemberre.
Kapcsolódó
A termelői árak szeptemberi növekedéséhez 80 százalékban az árucikkek árának 1,3 százalékos, május óta a legmagasabb mértékű növekedése járult hozzá. A legnagyobb mértékben az üzemanyagok ára emelkedett, 3,9 százalékkal. A szolgáltatások termelői árindexe 0,2 százalékkal ment fel.
Élelmiszer, energia és kereskedelmi szolgáltatások nélkül a termelői árak 0,1 százalékkal mentek fel szeptemberben az augusztusi 0,3 százalék után.
Az előző, 2020 szeptemberihez képest az idén szeptemberben 8,6 százalékkal álltak magasabban a termelői árak, a legnagyobb mértékben a 12 havi bázison végzett nyilvántartás 2010 novemberi kezdete óta. Augusztusban 8,3 százalék volt az éves áremelkedés.
Elemzők 8,7 százalékos éves áremelkedésre számítottak szeptemberben.
Energia, élelmiszerek és kereskedelmi szolgáltatások ára nélkül a termelői árak éves bázison 5,9 százalékkal emelkedtek szeptemberben. Augusztusban 6,3 százalékkal álltak magasabban az árak éves bázison.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben