Jelenleg a pénzügyi ágazatban tevékenykedő konglomerátumokra nincs egységes szabály, a hitelintézeti, a tőkepiaci, valamint a biztosítási törvény is tartalmaz - külön-külön - rájuk vonatkozó előírásokat. A tervezet ezeket foglalja össze és egységesíti.
A konglomerátumot (csoportot) több különböző tevékenységet végző pénzügyi intézmény alkotja. Mindenképpen kell, hogy legyen benne egy biztosító, továbbá egy bank vagy egy befektetési vállalkozás. Miután ezek a csoportok rendszerint több országban is jelen vannak, a méretük hatalmas lehet, így jelentős kockázatot hordoznak.
Emiatt válik szükségessé kiegészítő felügyeletük, amelyet az ezért felelős hatóság koordinál. A szakági, illetve a nemzeti felügyeletek közül kell egyet kiválasztani erre a célra. A Pézügyi Szervezetek Állami Felügyelete például akkor lesz koordinátor, ha ő adta ki a csoport vezetőjének a működési engedélyt - olvasható a javaslatban.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező