Pándi András a betű, a kultúra embere volt, ezt szolgálta már a rendszerváltás előtt is (a KISZ KB kulturális osztályvezetőjeként nívós, nem feltétlenül csak politikailag "konform" kiadványok, rendezvények életre hívójaként), de még inkább 1990 után. Ekkor, 48 évesen találta meg az emberszeretettel, humorral párosult kimagasló szervezőkészségéhez igazán illő feladatkört.
1993-1999 között a nem sokkal korábban alakult, akkoriban a lét és nemlét határán bukdácsoló, kezdetben súlyosan veszteséges Napi Gazdaság Kiadó Kft. ügyvezetőjeként tette nyereségessé az akkoriban független gazdasági napilapot kiadó céget. Később a Helikon, és nyugdíjazása előtt az ELTE Eötvös Kiadó igazgatójaként folytatta - hasonló körülmények között - munkáját. Szerénységére jellemző, hogy szinte irtózott az igazgatói címtől, inkább - saját szavaival - "házmesternek" tekintette önmagát, akinek az a feladata, hogy a független újságírói lét anyagi, technikai feltételeit biztosítsa - sikerrel.
Egykori barátai, kollégái szeptember 20-án 11 órakor a Fiumei úti temetőben - egy szál virággal - vehetnek búcsút Pándi Andrástól.
Korányi G. Tamás
Főszerkesztő
Napi.hu
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg