A tárca közleménye szerint a 30 év feletti álláskeresők elhelyezkedését támogató „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” című, Európai Uniós társfinanszírozással megvalósuló kiemelt projekt kerete közel 100 milliárd forinttal, 78,41-ről 175,67 milliárd forintra nőtt.
A program célja változatlanul az, hogy a 30-64 év közötti álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságát javítsa és segítse az elhelyezkedésüket.
Hangsúlyozzák, hogy kiemelten támogatja a program az olyan hátrányos helyzetű álláskeresőket és inaktívakat, mint a tartósan álláskeresők, az 50 éven felüliek, az alacsony iskolai végzettségűek, a vidéki térségben élők, a kisgyermeket nevelők, a megváltozott munkaképességűek, az ápolási feladatokat ellátók, a romák, vagy éppen a közfoglalkoztatásból kilépő személyek.
A résztvevők munkaviszony keretében foglalkoztató vállalkozások az új munkavállalók felvétele esetén bértámogatásban részesülhetnek a bruttó bér 50 százalékáig, maximum 300 ezer forint per hónapig – írják. A támogatás fix 4 vagy fix 6 hónapra vehető igénybe az egyén munkaerőpiaci státuszától függően. A támogatás havi mértéke legalább a minimálbér 70 százalékának megfelelő összeg, vagyis 203.560 forint, maximális havi összege pedig a minimálbér 150 százaléka, azaz 436.200 forint.
A tárca szerint eddig több, mint 17 ezer munkanélküli elhelyezkedését segítette a program a bértámogatással, emellett pedig közel 8 ezer álláskereső részesült képzési támogatásban, 120 fő a lakhatási, 475 fő pedig az utazási költségeinek enyhítéséhez kapott segítséget.
Magyarországon nem lehet lazsálni, mindent bele!
Ugyan a magyar gazdaság egyik nagy erőssége a tartósan magas foglalkoztatási szint, ez azonban leginkább a teljes állásban való foglalkoztatottságra igaz. A részmunkaidő aránya még európai léptékben is nagyon alacsony.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek