Augusztus végén már több mint 159 ezer Start-értékpapírszámlát vezettek a Magyar Államkincstárnál, ezeken 47,6 milliárd forint halmozódott fel - közölte a Magyar Államkincstár a lappal. Tavaly összesen 10,4 milliárd forintot fizettek be a hozzátartozók vagy mások a gyerekek számláira, az idén ez az összeg várhatóan nőni fog, hiszen az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint hét hónap alatt, július végéig már több mint 8,4 milliárd forinttal nőtt a babakötvény-állomány.
A Magyar Államkincstárnál egyébként tavaly összesen 23 796 Start-számlát nyitottak, ebből a 2017-ben született babák részére 8474-et. Az öngondoskodási láz azonban idén sem csillapodott, hiszen a szülők további 5204 számlát nyitottak a tavaly született gyermekeknek. Közrejátszhatott ebben, hogy az idén hatalmasat ugrott a babakötvények kamata, a 2032-ben lejáró sorozat kivételével mindegyik állampapír 5,4 százalékos kamatot fizet.
A Babakötvényt kizárólag az államkincstári Start-számlákra lehet megvásárolni. Ilyen számlákat vezetnek a hazai hitelintézetek is, ezek száma viszont folyamatosan csökken. A bankok és takarékok az alacsony kamatkörnyezetben már évek óta nem tudnak versenyezni a babakötvénnyel, így egyre többen viszik át a gyerekek megtakarításait a kincstárhoz. Tavaly egész évben 1128 számlahordozás volt, az idén már 1210-en váltottak.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött