Tartós ápolást végzők időskori támogatására az a személy jogosult, akinek az öregségi nyugdíjra való jogosultságát megállapították, azaz öregségi nyugdíjban részesül, és nyugdíja megállapítását megelőzően legalább húsz éven át saját háztartásában ápolta, gondozta gyermekét - írja a portálon Molnárné Balogh Márta tb-szakértő.
E tevékenysége alapján ápolási díjban részesült, mely ápolási díjon belül legalább egy éven át emelt összegű, vagy kiemelt ápolási díjat kapott. Ha az ápolást végző személy részére az öregségi nyugdíj folyósítás nélkül kerül megállapításra (nyugdíjrögzítés) nem lesz jogosult tartós ápolást végzők időskori támogatására.
Kapcsolódó
Nem állapítható meg az ellátás akkor sem, ha még csak nyugdíjelőleg kerül folyósításra.
Ha a húsz éves időtartam egy részében a szülő beteg gyermeke után nem ápolási díjban, hanem a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekre tekintettel gyes-ben részesült, a gyes idejét, legfeljebb tíz éves időtartamban be lehet számítani a húsz éves ápolási, gondozási időszakhoz. Mint ismeretes, a családtámogatási ellátásnak minősülő gyes, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek esetén az általánosnál hosszabb ideig, legfeljebb a gyermek tíz éves koráig folyósítható.
Ezt az ellátást szokta követni az ápolási díj beteg gyermek ápolására tekintettel. A tartós ápolást végzők időskori támogatása havonta ötvenezer forint. Az ellátás a jogosultsági feltételek bekövetkezésének napjától állapítható meg.
Az igény, ha a jogosultsági feltételek már ekkor is fennálltak, visszamenőleg hat hónapra is érvényesíthető. A jogosultság kezdő hónapjára tekintettel is teljes összegben jár az ellátás. Az ellátás iránti igény a kérelmező lakóhelye szerint illetékes általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szervhez nyújtható be az erre a célra rendszeresített adatlapon.
Az ellátást a MÁK Nyugdíjfolyósító Igazgatósága folyósítja azon a folyósítási törzsszámon, melyen a jogosult öregségi nyugdíja is folyósításra kerül. A folyósítás - azonosan a nyugdíjakkal- tárgyhó napra történik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe