A kinevezések a tegnapi és mai Magyar Közlönyben jelentek meg. Az országos kórház-főigazgató november 18-tól az emberi erőforrások miniszterének javaslatára Jenei Zoltán. Helyettesei a mai Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint Bábiné Szottfried Gabriella, Bene Ildikó, Szabó Bálint, Takács Péter és Tóbiás Tamás.
Jenei Zoltánról a Medicalonline korábban megírta, hogy öt éven át volt a Pécsi Tudományegyetem kancellárja, erről a posztról idén szeptemberben hívta vissza az innovációs miniszter. A közgazdász 2006-2007 között közel egy évig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti ügyekért felelős szakállamtitkáraként dolgozott.
Kapcsolódó
Mint azt operatív törzs mai tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette, indult a tömeges antigén alapú gyorsteszt az egészségügyben dolgozók, a nevelési, oktatási intézményekben nevelési, oktatási tevékenységet végző dolgozók, a szociális intézményekben dolgozók, valamint a bölcsődei ellátásban dolgozók számára. A teszt ingyenes és önkéntes, a mintavételhez kirendelhető egészségügyi tevékenység végzésére való jogosultság nélkül - orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgató - olvasható a mai közlönyben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az