A Magyar Közlönyben pénteken jelent meg, majd szombaton Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is bejelentette: 8 százalékkal emelik a szakdolgozók és a védőnők bérét. Azóta az érdekvédők számára az is kiderül: ez nem egy új béremelés, hanem az a 8 százalék, amelyre még 2016-ban vállalt kötelezettséget a kormány - írja a lap.
A most bejelentett emelés fedezete 15 milliárdot igényel a költségvetésből a következő 6 hónapban, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter viszont 35 milliárdos fedezetről beszélt még májusban, azaz az érintettek okkal következtethettek arra, hogy jóval, magasabb, akár mintegy 16,5 százalékos béremelésre is számíthatnak az idén.
A most bejelentett, júliusi nyolc százalékos emeléssel sem éri el a szakdolgozók mintegy 15 százalékának a fizetése a garantált bérminimumot - ez idén 195 ezer forint -, így ezért most bérkiegészítést kapnak.
Babonits Tamásné, a Magyar Szakdolgozói Kamara általános alelnöke a lapnak azt mondta, a kormányzati bejelentés köszönő viszonyban sincs azzal a bértáblával, amiről négy hónapig velük tárgyaltak, és amit - tudomása szerint - a közigazgatási egyeztetés is jóváhagyott. A kamara nem csak a béremelés miatt elégedetlen, mert más - például a munkaruha-juttatással kapcsolatos - ígéretek sem teljesültek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani