A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön szavazhat arról a megállapodásról, amely biztosítja majd azt a célt, hogy felére csökkentsék a nagydiagnosztikai vizsgálatok esetében a várólistát. A javaslat egy nagyon fontos választási ígéret végrehajtását szolgálja - mondta a főpolgármester az MTI szerint.
A főpolgármester hangsúlyozta: a fővárosi önkormányzat már nem fenntartója egészségügyi intézményeknek, de ez nem írja felül a vállalt felelősséget. Reményeik szerint a célra fordítandó plusz kétmilliárd forintos kiegészítő forrással viszonylag sok ember életét tudják megmenteni.
Emlékeztetett arra, hogy a kormánnyal történt megállapodás értelmében egy 50 milliárd forintos egészségügyi csomagot kapott a főváros az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges beruházások támogatásáért cserébe. Az összeg jelentős részét a kerületek a járóbeteg ellátásban használják majd fel, kisebbik részét pedig a daganatos nagydiagnosztikai vizsgálatok várólistáinak megszüntetése érdekében használják fel.
Havasi Gábor, a főváros egészségügyi tanácsnoka közölte, 2 milliárd forintot fordítanak a célra, és az összegből 31 770 CT-, valamint 9846 MR-vizsgálatot vásárolnak. Ez az onkológiai iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálatok 88 százalékos, az MR-vizsgálatok 62 százalékos bővülését jelenti. Garantálni fogják, hogy 7 napon belül elvégzik a velük szerződésben álló szolgáltatók a szükséges vizsgálatokat, és további 3 munkanapon belül leletezik a felvételeket. A programnak köszönhetően minden budapesti gyorsabban juthatnak az ilyen vizsgálatokhoz - tette hozzá.
Havasi Gábor kitért arra is, hogy az Eurostat adatai alapján az Európai Unió tagállamai között Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya, és minden negyedik haláleset megelőzhető lenne az országban.
Kérdésekre válaszolva Havasi Gábor elmondta, a program megvalósítása érdekében háromoldalú megállapodást készítettek elő az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel. A szolgáltatókkal a fővárosi önkormányzat szerződik, a kerületeknek pedig meghatározták, hogy mekkora keret áll rendelkezésükre. Ezt a kerületi járóbeteg intézmények szakorvosai tudják felhasználni.
Karácsony Gergely azt mondta, a betegek mindebből csak azt fogják észrevenni, hogy hamarabb jutnak hozzá a vizsgálatokhoz. A diagnosztikai programot a teljes önkormányzati ciklusban szeretnék fenntartani.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat