A fuvarozók 15-20 százalék közötti áremelést hajtanak végre - jelentette be Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke a Világgazdaság cikke szerint. Ezt azzal indokolta, hogy jelentősen emelkedtek a költségek; számottevően drágultak az üzemanyagok, megugrottak a kötelező felelősségbiztosítási díjak, januártól 5,8 százalékkal nőnek az e-útdíjak, magasabb bért kell adni a gépkocsivezetőknek.
Elmondta, hogy a fuvarozók nemritkán önköltség alatti árakon vállalnak el munkákat, az átlagos haszonkulcs 2-3 százalék, ami méltánytalan, 10 százaléknak kellene lennie ahhoz, hogy jusson innovációra, fejlesztésekre is. Megjegyezte: sok fuvarozó most szkeptikus az áremeléssel kapcsolatban, pedig aki nem növeli a díjat, az kilátástalan helyzetbe kerül, nem tud majd bért fejleszteni, lemarad a versenyben.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy