A kormány először 2020 tavaszán teremtette meg a lehetőséget a beragadt diplomák átvételére nyelvvizsga hiányában is. A felsőoktatási intézmények 2021 elejéig összesen 128 ezer oklevelet adtak ki. A járványhelyzet miatt az idén diplómázókra is kiterjesztették a lehetőséget, mivel a karanténos időszakban a korlátozások miatt nehézkes volt a nyelvtanulás, de vizsgázni is nehezebb volt az egészségügyi előírások miatt - például kevesebben jelentkezhettek egy alkalomra.
Már közel 140 ezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség - közölte a minisztérium, vagyis azokkal az egyetemistákkal együtt, akik idén éltek a lehetőséggel, hogy átvegyék a felsőfokú végzettséget igazoló okleveleiket nyelvvizsga nélkül. Azoknak volt elérhető ez a megoldás, akik 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek, de nem rendelkeznek nyelvvizsgával. Tehát közel 12 ezer új nyelvvizsga nélküli diplomás került a rendszerbe.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium arra kéri az egyetemi hallgatókat, hogy ha még nem tették, a jelenléti oktatásban megkezdett tanév zavartalan folytatása érdekében oltassák be magukat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat