Az ülés hétfőn 13 órakor, a manchesteri terrortámadás áldozataira és a közelmúltban elhunyt Pintér István volt kisgazda képviselőre történő emlékezéssel kezdődhet a házelnök napirendi javaslata alapján.
A képviselők ezt követően két órában interpellálhatják a kormányt, majd további egy órában azonnali kérdéseket intézhetnek a kabinethez. Az első ülésnap másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek vitáival zárulhat - írja az MTI.
A parlament kedden összesen tizennégy előterjesztésről dönthet, ekkor fogadhatják el például a kormány versenyképesség javítását célzó javaslatcsomagját is. A szavazások végén tizenkét ellenzéki képviselő tiszteletdíját is csökkenthetik különböző fegyelmi ügyekben.
A határozathozatalok után tizenkét előterjesztés általános vitáját bonyolítják le. A képviselők egyebek mellett tárgyalhatnak az elektronikus hírközlésről és a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvények módosításairól is. (Parlament előtt a 13. havi nyugdíj terve - íme, a számok.)
Szerdán az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi tevékenységéről szóló beszámolója kerülhet elsőként terítékre, majd a társasági- és osztalékadóról szóló törvénymódosító javaslat általános vitáját is megtarthatják.
A parlament ülése június 6-án, kedden érhet véget, amikor - a második héten megszokott kérdések és azonnali kérdések mellett - az igazságos és méltányos nyugdíjrendszerhez szükséges intézkedésekről tartanak politikai vitát az MSZP kezdeményezésére.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben