A jövő pénteken hatályba lépő módosítás kiegészül azzal is, hogy az önkormányzati lakás, valamint a szolgálati lakás bérlete nem zárja ki a csok - régi nevén a szocpol - igénybevételét.
A rendelet eddig is a gyermekek számától tette függővé a minimális alapterületet, vagyis azt, hogy legalább mekkorának kell lennie a lakásnak ahhoz, hogy járjon utána a csok. Maga a támogatás is a gyermekek számától függ.
A módosítás előírja, hogy a minimális alapterület számításnál figyelembe kell venni azokat a gyerekeket is, akik után korábban már igénybe vették a szocpol támogatást. A csok viszont nem jár utánuk. Például ha egy család négy gyermekkel költözik az új lakásba, akkor legalább 70, de legfeljebb 85 négyzetméteres lehet az új lakás, a csok pedig 1 millió 600 ezer forint. Amennyiben két gyermek után már korábban igénybe vette a család a szocpolt, a minimális alapterület akkor is legalább 70 négyzetméter, viszont a csok csak két gyermek után jár, amelynek összege 800 ezer forint.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól