A speciális, a köznyelvben viharos gyorsasággal "BKK-sáv" néven meghonosodott forgalmi sávokat alakítottak ki a Múzeum körúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton a 3-as metró november 7-én kezdődött belvárosi pótlása miatt.
A forgalomtechnikai megoldás megfelel a KRESZ szabályainak, célja pedig az, hogy a metrópótló autóbuszok a lehető legakadálytalanabbul közlekedhessenek ezeken a kimondottan forgalmasnak tekinthető belvárosi útszakaszokon - derül ki a BKK tájékoztatásából.
forgalmirend- és lámpaprogram-módosítások, illetve a forgalmi sávok kiosztásának racionalizálása mellett a legjelentősebb változás a közúton közlekedők számára, hogy a belvárosi metrópótlás idejére összességében 13 kilométernyi útszakaszon jelöltek ki autóbusz forgalmi sávot. Továbbá mintegy egy kilométernyi hosszon jelöltek ki speciális, "BKK-sávot".
Mindkét említett útszakasz külső sávjába tilos a behajtás, kivéve a BKK buszjáratai és a motorosok számára. Arra más járművel, tehát többek között taxival és kerékpárral sem lehet behajtani. Kivételt mindössze a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, azaz például a rendőrség, a mentők, a tűzoltók jelentenek. A "hagyományos" buszsávokra a fővárosban közlekedők számára már ismert szabályok vonatkoznak: a buszsávban a menetrend szerinti közösségi közlekedési járműveken kívül a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, a taxik, a motorosok, valamint megfelelő felfestés esetén a kerékpárosok és bizonyos megkötéssel a szemétszállító járművek haladhatnak. Más jármű kizárólag akkor hajthat rá a buszsávra, ha bekanyarodni készül és a közúti jelzések lehetőséget biztosítanak ebből a célból a sávváltásra-
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba